úgy általában...
Szentül hiszek abban, hogy a magyar ember bort iszik, és abban is, hogy a kulturált borfogyasztás egészséges és szükséges velejárója a társadalmi életnek. Nem véletlen már sok-sok évvel ezelőtt nagy okos emberek megmondták: in vino veritas, azaz borban az igazság. Először is a borfogyasztás nem szomjoltásra szolgál, arra való a fröccs, de erről majd később. Aki se szó, se beszéd lenyeli az értékes nedűt, az a szemeben nem is ember... A bor nem más, mint az ékszer, a parfüm és a harmonikus íz tökéletes kombinációja. Miért? Mert először megnézzük, megvizsgáljuk milyen a színe, az átláthatósága, milyen ablakos lesz tőle a pohár és milyen vastag a szalagja. Megvizsgáljuk, mint egy gyémántot, minden oldalról. Körkörös mozdulatokkal még jobban felszabadítjuk az illatmolekulákat, és elmerülünk a borillat mámoros világába. A friss gyümölcsöktől az érett barrikolt illatokon át minden apró részlet kezd szépen letisztulni, majd jön az ízlelés. Apró kortyot veszünk a szánkba, és átitatjuk vele egész szájüregünket, majd mikor az utolsó négyzetmilliméteren is átszaladt a nedű, lenyeljük.
Ennyit röviden a kulturált fogyasztásról, és most pár mondta a fajtákról és személyes kedvenceimről. Véleményem szerint édes bort nem fogyasztunk passzióból, mert az nem véletlenül desszert bor, tehát édességek után, mellett gurul lefelé a torkunkon. Szerény személyem vörösbor párti, ami nem azt jelenti, hogy nem fogyasztok szívesen üde rozékat, vagy zamatos fehérborokat.
Kezdjük az örök kedvencemmel a villányi cabernet sauvignonnal. (
már nyolcadszor töröltem ki, mit is kéne írnom erről a borról, és nem találom a szavakat) A legjobb szó rá talán a tökéletes. Nem véletlenül nevezik a vörösborok királyának is. Ez egy igen magas savtartalmú vörösbor, melynek kimondottan jót tesz a pár éves tölgyfahordós érlelés vagy más néven a barrique-olás. Sokszor találkozhatunk vele házasítások révén is, legyen párja a merlot, vagy a cabernet franc. Kitűnő párosítása a vad- és marha ételeknek, valamint a magyaros paprikás ízvilághoz is remek választás lehet. Természetesen nem most fogom az összes létező fajtáját bemutatni a kék szőlőből készült boroknak, csak egy kis ízelítőt szeretnék nyújtani, hogy a bor és az étel tökéletes egységet alkot, és nem kell hozzá sommelier-nek lenni.
Tehát vannak a testes, robusztus borok, mint a fent felsoroltak majd ezeket követik a kevésbé erőteljes ízekkel rendelkezők, mint a kék oportó vagy más néven blauer portugieser, vagy a kadarka, a kékfrankos, és a shiraz vagy syrah. - ez még egyébként még egy elég erőteljes fajta - Ezek a borok mindegyike egyéniség. Gyakran halljuk, hogy a vörösbort vörös húshoz, a fehéret fehér húshoz fogyasszuk. Alapjában ez valóban így van, de legyünk bátrak, és egy vörös pisztráng mellé teljes nyugalommal fogyasszunk egy könnyedebb vörösbort, legyen az egy szőlőfajta termése, vagy egy kellemes házasításból származó cuvée. Ugyancsak kísérheti vörösbor a lazacot, a vörös tonhalat, de akár a sertés vagy pulyka sültet is, ha erőteljesen magyaros fűszerezést kapnak.
A fehérborok közül azért szintén akad egy kedvenc fajtám, a chardonnay. Üde, friss, zamatos, mégis erőteljes ízekkel és savakkal rendelkező fajta. Mivel hazánk éghajlata inkább a fehér szőlő termesztésének kedvez, lényegesen több fajta található a palettán, mint a kék szőlő esetében. A teljesség igénye nélkül csak pár igen sokat hallott fajtát emelnék ki, mint a rizling (olasz, vagy rajnai), furmint, szürkebarát, juhfark, hárslevelű, kéknyelű, cserszegi fűszeres, vagy a muskotályok, a zöld veltelini, vagy a sauvignon blanc. Itt is lényeges különbségekkel találkozhatunk, hiszen a rizlingek és a juhfark képviselik a nagyágyú szerepet. Ezek erősebb, karakteresebb, fanyarabb ízvilágot mutatnak, míg mondjuk egy cserszegi fűszeres vagy tramini, esetleg a zöld veltelini az illatos, gyümölcsösebb, lágyabb irányt hozzák. No akkor mit fogyasszunk mondjuk egy tejszínes csirkéhez? Én a chardonnay-t vagy félszáraz szürkebarátot javasolnék. De ha készítünk egy könnyed zöldséges marharagut? Próbáljuk ki egy igazi somlói juhfarkkal. Bitang jó lesz együtt. De tényleg. Ne a borok és ételek színét nézzük, mint a kártyában, hogy színre-színt, számra-számot. Az összetevőket, a fűszerezést és a bor karakterét.
Csak megemlíteném, hogy a gyümölcsös könnyű édességekhez keressünk magas természetes cukortartalmú borokat, mint a muskotályok, vagy a furmint. De ha igazi cukorbombát fogyasztunk, feltétel nélkül csak és kizárólag tokaji aszút töltsünk a pohárba. Egy fő pont a desszertborok esetén: a bornak legalább olyan édesnek kell lennie, mint a süteménynek, vagy édesebbnek hogy ne nyomják el egymást, és ne is harsogja túl egyik a másikat.
Végül a rozék. Az utóbbi időben igazán nagy térhódítást tapasztalhattunk részükről, szinte berobbantak a nyári estékbe a rozé vacsorák. Kár tagadni, remek hangulatú ital, kitűnő beszélgető partner, és tény, hogy pont olyan könnyed, mint egy grillezés a kertben a szabad ég alatt. A salátás, zöldséges egytálételek és a grill fogások mellé kitűnő párosítás.
És az utószóban tényleg csak pár mondat erejéig meg kell említenem a fröccs témakörét. Ez rendkívül sokáig tabu téma volt a neves borászok társaságában, ma már azonban nem kell furán éreznünk magunkat, ha egy kellemes száraz rizling, vagy egy üde rozé mellé szódavíz is kerül a poharunkba. Egy, inkább két titka van a jó fröccsnek: a jó bor, és tökéletesen kerek buborékokkal gazdagon dúsított hagyományos szódavíz, és az arányok. A kisfröccs 1 dl bor és 1 dl szóda, a nagyfröccs 2 dl bor és 1 dl szóda, a hosszúlépés 1 dl bor és 2 dl szóda elegye. Persze vannak még elnevezések fél literre vonatkozóan, de azt hiszem ezzel a három típussal egy bor- és fröccsbarát beéri.
Ennyi fért bele az általános kategóriába, de mint a blog címe is mutatja nem ez volt az utolsó alkalom, hogy szót ejtettem erről a páratlan kincsről, az igazán finom, páratlan zamatú magyar borokról.
